Ütötte nevelőjét, megharapta a rendészt – előzetesbe került

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 12-én elrendelte annak a fiatalkorú férfinak az előzetes letartóztatását, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányságon folyamatban levő bűnügyben azzal gyanúsítanak, hogy a növendék társaira és nevelőire támadt.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban vele szemben már több alkalommal került sor javítóintézeti nevelés elrendelésére, amely intézkedéseket a bíróság egységes intézkedésbe is foglalt. A fk. gyanúsított korábban is rátámadt a gondozására köteles nevelőkre, szinte minden esetben sérülést is okozva nekik. Ezen cselekmények miatt a bíróság a fokozatosság elvét figyelembe véve elegendőnek tartotta a javítóintézeti nevelését, azonban a fk. gyanúsítottat ez sem terelte a helyes irányba.

A jelen ügyben 2017. október 11-én az Aszódi Javító Intézet ebédlőjénél nézeteltérésbe keveredett egy növendék társával, agresszívan viselkedett, azt kiabálta, hogy „itt ma még vér fog folyni!” Rátámadt a nevelőjére megütötte, majd a nevelő segítségére siető rendészt megharapta. Őrjöngött, azzal fenyegetőzött mindenkit meggyilkol. Végül sikerült a fk. gyanúsítottat lefogni és a biztonsági elkülönítőbe vinni, aki menet közben tombolva az egyik ajtón lévő csőbe fejelt, amitől az orra megsérült. Az intézet munkatársai értesítették a Gödöllői Rendőrkapitányságot, akik intézkedtek a fk. gyanúsított előállításáról.

Mindezek alapján alappal lehet következtetni arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén (ami azt jelentené, hogy a javítóintézeti nevelését folytatná) ismételten növendék társaira és a gondozására kijelölt nevelőkre támadna, akik ezáltal a feladatkörükből adódó kötelességeiket nem tudnák ellátni.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettét a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, önmagában is különös tárgyi súlyú bűncselekménynek számít.

Ezért a Budakörnyéki Járási Ügyészség indoklásával egyetértve a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra 2017. november 12. napjáig.

 

Budapest, 2017. olktóber 12.