Első tárgyalás a kakucsi emberölés ügyében

Dr. Szegedi Gyöngyvér bírói tanácsa a Budapest Környéki Törvényszéken 2018. január 31. napján megkezdte annak a fiatal férfinak a nyilvános büntető tárgyalását, akit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítottak bíróság elé.

A 8.30 órakor kezdődő első tárgyalás nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott, a bíróság a vádirat ismertetését követően a vádlottat meghallgatta, aki összefüggő vallomást nem tett, és nem ismerte el a felelősségét a bűncselekményben, csak kérdésekre válaszolt.

Vádirati tényállás szerint a vádlott a középiskola elvégzése után szüleivel lakott Kakucson, a hét minden napján nagyapja tehenészetében dolgozott hajnaltól reggelig, majd néhány óra pihenő után reggeltől kora délutánig. Szeszes italt nem fogyasztott, heti több alkalommal azonban biofüvet szívott. A bűncselekmény elszenvedője az akkor 20 éves sértett, akivel a vádlott még az általános iskolából ismerték egymást. A vádlottnak tetszett, a sértett, szeretett volna járni vele, de a lány ezt elutasította. A sértett miután 2015-ben leérettségizett, édesanyjának segített a boltban, illetve kisebb testvéreire vigyázott és különórákra járt Budapestre, ahonnan a vádlott, akivel továbbra is kapcsolatban maradt, alkalmanként hazahozta. A vádlott előzőleg az iPad készülékére letöltött 6 videót, melyeken fedetlen hasú fiatal nőket kínoztak és öltek meg nagy pengehosszússágú késekkel több szúrást és vágást ejtve főként a hasukon. A vádlottban kialakult a szándék, hogy kipróbálja a videó felvételen látottakat. 2016. március 4-ről 5-ére virradóra a sértett egy budapesti klubban ünnepelt, közepesen alkoholos befolyásoltság alatt. Ugyanezen időben a vádlott, barátnője születésnapi bulija után, még hajnalban, a megszokott rendben elindult a tanyára dolgozni, közben a sértett és a vádlott SMS váltást követően megbeszélték, hogy a vádlott a munka után elmegy a sértettért pestre. A vádlott magával vitt egy 9 cm pengehosszúságú vadásztőrt és eldöntötte, hogy megvalósítja a videó felvételeken látottakat. Hajnali 5 óra körüli időben a vádlott és a sértett hazaértek Kakucsra. A vádlott ekkor egy erdős részen az autót leállította, a sértett ülését hátradöntötte, a ruházatát felhúzta és sokszor nagyobb erővel megszúrta a lány mellkasát, aki perceken belül az életét vesztette. A vádlott a bűncselekmény után a holttestet egy aljnövényzettel benőtt területen, a kést pedig a garázs kéményében rejtette el.

A tárgyalás és a bizonyítási eljárás 2018. február 7. napján 8:30 órakor tanúmeghallgatásokkal folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken.

 

Budapest 2018. január 31.