16.B.38/2017

Tárgyalás időpontja: 
2018. január 16., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntette
Ügyszám: 
16.B.38/2017
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék, 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
Fszt. 21-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

                                 ÍTÉLET VÁRHATÓ!

 

Vádirati tényállás: A vádlott mentő szakápolóként dolgozott Vácott, ebből kifolyólag a bűncselekmény elkövetése előtt sokszor járt a sértettek házában. Ezen alkalmakkor az idős emberek a mentősöknek mindig adtak borravalót. Ebből és a sértettek által előadottakból a vádlott azt a következtetést vonta le, hogy a 90 éves asszony és a 89 éves férfi jó anyagi körülmények között él. A vádlott 2016. május 18-án azért ment a sértettek családi házához, hogy az ott lakó idős, beteg személyektől nagyobb összegű készpénzt szerezzen meg. A piros színű mentős ruházatot viselő vádlottat az idős asszony beengedte. Az előszobában sor került a vérnyomásmérésre, a sértettek adatainak lejegyzésére, majd a vádlott a derekuknál fogva behúzta őket a hálószobába. Az idős férfit leszorította az ágyra, az idős nőt pedig a magával hozott gézszalaggal kezdte fojtogatni, miközben a sértettektől a pénzüket követelte. A sértettek eleinte a bántalmazások ellenére sem adták át az otthon tartott pénzüket. A vádlott ekkor elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát és azzal fenyegette meg az idős embereket. A bántalmazások és fenyegetések hatására végül a férfi sértett 40.000 Ft-ot, a női sértett 36.000 Ft-ot adott át a vádlottnak. A vádlott miután bezárta a sértetteket a hálószobába, elmenekült a helyszínről.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga, sajtótitkár: 70/371-1410

GyimesiK@budapestkornyekit.birosag.hu