7.B.31/2017

Tárgyalás időpontja: 
2018. március 29., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
7.B.31/2017
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék, 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
Áthelyezve a VII. emeletre
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Folytatólagos tárgyalás – Ítélet hirdetés várható

 

 

Vádirati tényállás: Cs. P. vádlott 2015 nyarán interneten ismerkedett meg Sz.-né F. Zs. ceglédi lakossal, akivel 2015 októberében összeköltözött Cegléden. A vádlott az összeköltözéskor éttermi kisegítőként dolgozott, azonban időközben elveszítette a munkáját és több munkahelyről is eljött. Ezért Sz.-né F. Zs. tartotta el. Ez a helyzet folyamatos konfliktusokat szült, amely miatt gyakoriak voltak a tettlegességig fajuló veszekedések. A vádlott hosszabb ideje rendszeresen használta a „Rivotril” nevű görcsoldó szert. A vádlott és Sz.-né F. Zs. is többször átmentek a szomszédban lakó K. J. sértetthez. A találkozások során a vádlott együtt italozott a sértettekkel, K. J. sértettől „Rivotrilt” is kapott. Az egyik találkozás során a vádlott eltulajdonította K. J. sértett mobiltelefonját, ezért a sértett 2015. december 09-én este egy papírlapra az „itt egy tolvaj lakik” mondatot írta, majd kiszögelte a vádlott által lakott ceglédi ház kerítésére. A vádlott amikor ezt meglátta, indulatossá vált, majd a papírt letépte. Sz.-né F. J. ezt követően még aznap este felszólította a vádlottat, hogy költözzön el tőle, mert nem akar tolvajjal együtt élni. A vádlott miután Sz.-né F. Zs. nyugovóra tért, elhatározta, hogy K. J. sértetten elégtételt vesz a kerítésre kiszögelt papírlapra írt állítás miatt. Ennek érdekében magához vett több konyhai kést és átment a szomszédba. A házba érkezve számon kérte K. J. sértettet, majd őt és a fiát számos alkalommal megszúrta a nála lévő késekkel.

A sértettek a bántalmazás során jelentős szenvedést éltek át, haláluk a többszörös szúrt sérülésekből származó külső és belső vérvesztés következtében kialakult heveny idegrázkódtatás miatt a bántalmazás befejezésétől számított 5-30 percen belül következett be.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga

sajtótitkár

70/371-1410

GyimesiK@budapestkornyekit.birosag.hu

Honlap: www.birosag.hu