BKT Székház Projekt

Példanélküli ingatlanberuházás: 10,3 milliárdos kormányzati támogatás a BKT Székház átalakítási munkálataira

Az elmúlt 100 év legnagyobb ingatlanberuházásával megkezdődhetnek a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) új székházának kivitelezési munkálatai – jelentette be dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2019. október 7-én a BKT Székház Projekt START rendezvényen.

Az OBH elnökének közbenjárásának köszönhetően kormányhatározat született, amelynek értelmében a Kormány biztosítja a volt „M3 Business Center” irodaház bírósági épületté való átalakításához szükséges 10,3 milliárdos összeget.

Az OBH elnökének 2012. évben kitűzött hat stratégiai céljának egyike a tárgyi feltételek biztosítása, azok optimális elosztása és hasznosítása. Ezek közül is az egyik legfontosabb a bírósági épületek fenntartása, megújítása. Az OBH elnöke mindig is kiemelt feladatnak tekintette, hogy olyan környezetet teremtsen a munkatársak és az ügyfelek számára, amely méltó az igazságszolgáltatáshoz. A BKT jelenlegi központi épülete már nem felel meg a modern kor kihívásainak. A Hungária körúton lévő ingatlan „A” és „B” épületrészének átépítésével megnyugtatóan fog rendeződni a Törvényszék több mint 500 munkatársának az elhelyezése, biztosítható lesz a nyugodt, színvonalas ítélkezési munka.

Az új bírósági épület kialakítása része annak az OBH elnöki célkitűzésnek, amelyben – mind a környezet, mind a felszereltség, a tárgyi környezet és a technológia tekintetében – XXI. századi bíróságok fogadják az ügyfeleket, és a dolgozók is a hivatásukhoz méltó munkakörülmények közt végezhetik napi feladataikat. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

A jelenleg is bíróságként működő „A” épületben összesen 54 – kép- és hangrögzítésre, valamint távmeghallgatásra is alkalmas – tárgyalóterem, korszerű és komfortos ügyfélközpont, valamint céginformációs iroda kerül kialakításra. Ebben az épületrészben kapnak helyet a BKT egyes főosztályai, a Gazdasági Kollégium, a Civil Csoport, az oktatótermek, klubszoba és a könyvtár. A hétszintes, közel 8.400 m2 alapterületű „B” épület több mint 300 fő igazságügyi dolgozó megfelelő körülmények közt való elhelyezésére ad lehetőséget. A földszinten egy multifunkciós rendezvénytermet alakítanak ki, az emeleteken a Budakörnyéki Járásbíróság, a Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium, a Büntető Kollégium, a Végrehajtók Irodája, a Büntetés-végrehajtási Csoport, valamint a BKT Elnöksége kap majd helyet.

A BKT a felújított „B” épületet várhatóan 2020 őszén veheti birtokba, a két épületrész teljes átalakítása 2021 végére várható.

A BKT Székház Projekt START rendezvényéről készített videó erre a hivatkozásra kattintva nyitható meg.

Budapest, 2019. október 7.


Bemutatták a Budapest Környéki Törvényszék új székházának terveit

 

2019. május 6-án épületbejárással egybekötött projektbemutatót tartott a Budapest Környéki Törvényszék (BKT). A Hungária körút 179-187. szám alatt található ingatlan tulajdonjogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján szerzi meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH), miután megtörténik bírósági épületté való átalakítása.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a BKT. Az új bírósági épület kialakítása része annak az OBH elnöki célkitűzésnek, amelyben – mind a környezet, mind a felszereltség, a tárgyi környezet és a technológia tekintetében – XXI. századi bíróságok fogadják az ügyfeleket, és a dolgozók is a hivatásukhoz méltó munkakörülmények közt végezhetik napi feladataikat. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

Dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese kiemelte, hogy az OBH elnökének 2012. évben kitűzött hat stratégia céljának egyike a tárgyi feltételek biztosítása, azok optimális elosztása és hasznosítása. Ezek közül is az egyik legfontosabb a bírósági épületek fenntartása, megújítása. Az OBH elnöke mindig is kiemelt feladatnak tekintette, hogy olyan környezetet teremtsen a munkatársak és az ügyfelek számára, amely méltó az igazságszolgáltatáshoz. A volt M3 székház „A” és „B” épületrészének megújulásával megnyugtatóan fog rendeződni a BKT több mint 500 munkatársának az elhelyezése, biztosítható lesz a nyugodt, színvonalas ítélkezési munka.

Dr. Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke ismertette az eddigi és az új projektszervezetet, amelyben a BKT vezetése -  az OBH közreműködésével ­- helyi szinten, a helyi sajátosságokat legjobban ismerve, hatékonyan és eredményesen képes menedzselni az új székház átalakításával és a költözéssel járó feladatokat.

Dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság igazgatási feladatok ellátásával megbízott bírája az új székházhoz vezető utat mutatta be, a Pestvidéki Királyi Törvényszék felállításától a Thököly úti épületig, majd a jövőt ismertette, ami egy XXI. századi bíróság létrehozásával jön el.

Dr. Smid Erika, a Budakörnyéki Járásbíróság elnöke a jelenleg is bíróságként működő „A” épület, valamint a leendő bírósági „B” épület terveit mutatta be. A tízszintes „A” épületben összesen 54 – kép- és hangrögzítésre, valamint távmeghallgatásra is alkalmas – tárgyalóterem, korszerű és komfortos ügyfélközpont, valamint céginformációs iroda kerül kialakításra. Ebben az épületrészben kapnak helyet a BKT egyes főosztályai, a Gazdasági Kollégium, a Civil Csoport, az oktatótermek, klubszoba és a könyvtár. A hétszintes, közel 8.400 m2 alapterületű „B” épület több mint 300 fő igazságügyi dolgozó megfelelő körülmények közt való elhelyezésére ad lehetőséget. A földszinten egy multifunkciós rendezvénytermet alakítanak ki, az emeleteken a Budakörnyéki Járásbíróság, a Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium, a Büntető Kollégium, a Végrehajtók Irodája, a Büntetés-végrehajtási Csoport, valamint a BKT Elnöksége kap majd helyet.

A BKT a felújított B épületet várhatóan 2020 nyarán veheti birtokba, a két épületrész teljes átalakítása 2021 végére várható.

A megállapodás aláírásáról és a Budapest Környéki Törvényszék új épületének átalakításáról bővebben erre a linkre kattintva olvashatnak.

A videó erre a hivatkozásra kattintva  megtekinthető. 

Budapest, 2019. május 6.