115 éves a Nagykátai Járásbíróság épülete

Nagykátán már 1872-től, erre a célra emelt épületben ítélkeztek a bírák. Azonban a város elöljárói úgy ítélték meg, a régi épület már elavult és méltatlan környezet a magasztos feladathoz. A régi bírósági épület ma is áll az Ady Endre út és a Töhötöm utca sarkán. Mára kissé elhanyagolt lakóépület.

Az új épület helyét hosszú ideig latolgatták a városatyák, míg végül úgy döntöttek a szép nevű Erzsébet Királyné útján lesz a legjobb helyen.

Az akkor még Királyi Járásbíróság címet viselő új épület alapkövét 1902. március 26. napján, délután 15 órakor, ünnepélyes keretek között tették le.

Az építkezés gőzerővel folyt Szász Róbert királyi mérnök és műszaki építész felügyeletével. Lehetséges, hogy ő maga tervezte is az épületet, de erre vonatkozóan már nincsenek hiteles információk. A kivitelezési munkákat Tímár János ceglédi építész és gyors kezű emberei végezték. 6 hónap elteltével nemcsak, hogy elkészült az új épületegyüttes, de már birtokba is vehették a bírák, ügyészek, ügyvédek. A modern, a kor igényeinek minden szempontból megfelelő komplexumban egy kisebb börtön és az állandó felügyeletet ellátó foglár lakása is helyet kapott.

 

A szép, új Járásbíróság épületét, pompás ünnepség keretében, 1902. október 26-án adták át.

 

Forrásul Káplár Béla írásműve, valamint Kucza Péter: Nagykáta, Képek a múltból című könyve szolgált. Mindketten fáradhatatlanul kutatják a település múltját és írásaikkal, fotóikkal adják tovább az emlékezetet az utókornak.

 

Budapest, 2017. október 26.