Érdekek és értékek az Európai Unióban – megkezdődött az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat őszi képzése a Magyar Igazságügyi Akadémián

„Érdekek és értékek az Európai Unióban” címmel kezdődött 3 napos képzés és előadói kompetenciafejlesztés az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat (EJSZH) szaktanácsadó titkároknak, bíróvá kinevezett volt szaktanácsadó titkároknak, valamint az EJTN Themis versenyek resztvevőinek a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA).

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (...) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán.” – nyitotta meg az eseményt Kosztolányi Dezső szavait idézve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese. Dr. Répássy Árpád beszédében utalt arra, hogy az országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. Beszédében hangsúlyozta, hogy szellemi- kulturális örökségünk őrzése a bíróságok feladata is, példát és irányt mutatva a közösségek számára. Ahogyan példát mutathatnak az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat tagjai is, hiszen tevékenységük ítélkezésben betöltött szerepe európai szinten is egyre fontosabb.  

A hír erre a hivatkozásra kattintva megnyitható.

 

Budapest, 2019. november 14.