A Honvéd Kórházban rendelték el a letartóztatását az ittas gázolónak

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. november 19-én elrendelte annak az érdi férfinak a letartóztatását, akit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya. Az ülés helyszíne a gyanúsított lábsérüléséből adódó átmeneti mozgásképtelensége miatt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórháza.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a következő tényállás állapítható meg:

A gyanúsított 2018. november 12. napján 9 óra 40 perc körüli időben ittas állapotban közlekedett Érd lakott területén belül az M7-es autópálya felé a megengedett sebességet lényegesen meghaladó mértékű sebességgel. A gyanúsított jogosítványa 2017-ben lejárt, az általa vezetett gépjármű nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással.

A gyanúsított észlelte a haladási iránya szerint jobbról az úttestre lépő sértettet, aki gyalogosan szándékozott áthaladni az úttest túloldalára. Az ütközés elkerülése érdekében enyhén balra kormányozta a gépjárművét, azonban a kocsi elejével így is elütötte a sértettet, aki annak hatására az úttestre zuhant. A gyanúsított az ütközés következtében áttért az ellentétes irányú forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő tehergépkocsival.

A gyanúsított a későbbi vizsgálatok szerint alkohol és kábítószer befolyásoltság alatt állt. Az elgázolt sértett a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a baleset helyszínén életét vesztette. A teherautót vezető másik sértett a baleset következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket, a gyanúsított a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény. Tekintettel a büntetési tételre, valamint a terhelt a büntető eljárás előtt és alatt tanúsított magatartására megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene. A gyanúsított az őrizetbevétele időpontjáig több alkalommal is megpróbálta magát kivonni a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

A Budakörnyéki Járásbíróság ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2018. december 19. napjáig.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2018. november 19.