6 drogterjesztő letartóztatását hosszabbította meg a bíróság

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. július 31-én meghosszabbította annak a 3 férfinak és 3 nőnek a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya.

2019. február 20-án a rendőrség összesen 10, Pest megyei és budapesti lakáson tartott házkutatást, melynek keretében nagy mennyiségű kokaint, anfetamint, marihuánát, valamint a kábítószer előállításához szükséges alapanyagokat és eszközöket foglalt le.

A három férfi és a három nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018-ban rendszeresen vásároltak és árusítottak kábítószert Isaszegen, Domonyvölgyben és Kistarcsán.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak által értékesített, előállított ill. értékesítés céljából beszerzett és tárolt kábítószer mennyisége L. Cs., H. J., P. K., K. D. és G. Sz. esetében meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

A gyanúsítottak cselekményei – bizonyítottság esetén - jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének, míg Cs-né L. E. M. gyanúsított cselekménye kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapítására alkalmas.

H. J. cselekménye ezen túlmenően lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének megállapítására is alkalmas.

A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a várható büntetés nagysága okán alappal feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, így különösen megszöknének, elrejtőznének. Feltehető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást és szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A bíróság az ügyészi indítványt megvizsgálta, a gyanúsítottakat meghallgatta és elrendelte letartóztatásuk meghosszabbítását az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban – K. D. és G. Sz. vonatkozásában – 2019. november 15. napjáig, míg H. J., L. Cs., P. K. és Cs-né L. E. vonatkozásában 2019. november 22. napjáig.

A döntés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezéssel éltek, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2019. július 31.

                                                               Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály