Kiszolgáltatott nőket kényszerített prostitúcióra az abonyi család

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján 2020. május 28-án megtartott ülésén elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetésével összefüggésben folytat nyomozást.

2017 tavaszán ifj, F. M. gyanúsított megismerkedett az abonyi lakásotthonban élő sértettel, aki később a férfi lakásába költözött. A férfi pár hét elteltével már nem akart szerelmi kapcsolatban lenni a sértettel, és a nő érzelmeit kihasználva arra próbálta rávenni, hogy a 4-es számú főúton prostitúciós munkát végezzen. Miután a sértett ebbe nem egyezett bele, a gyanúsított a nő befolyásolhatóságának eléréséhez több alkalommal is bódító hatású szert itatott vele, így a nőt könnyen rávette, hogy 1 hónapig naponta több órán keresztül prostituáltként dolgozzon a főút mellett. Az ebből származó bevételt - napi 20-30.000 forintot – elvette tőle és az összeget a férfi kizárólag saját maga fenntartására fordította. A későbbiek folyamán a gyanúsított öccsével, F. S. gyanúsítottal együtt több alkalommal megfenyegette és könnyű sérüléseket okozva bántalmazta a sértettet.

A sértettet a gyanúsítottak folyamatos ellenőrzés alatt tartották és munkavégzése során is figyelemmel kísérték, a főútra a nőt rendszerint a fiatalabb gyanúsított vitte el autóval. Később, egy újabb bántalmazást követően a sértettnek sikerült elszöknie külföldre, azonban 1 hónap után visszatért Magyarországra. Ekkor az idősebb gyanúsított újra felkereste őt, és rábeszélte arra, hogy egy másik nővel együtt Olaszországban dolgozzon prostituáltként. A nő, miután még mindig érzelmi szálak fűzték a férfihoz, beleegyezett és a másik nővel együtt Riminibe utazott, ahol több napon keresztül prostitúciós tevékenységet végzett. A munkából szerzett teljes bevételt a másik nő segítségével juttatta el a gyanúsítotthoz.

2017 nyarán a harmadik gyanúsított, a két férfi apja szintén több alkalommal prostitúcióra kényszerítette a sértettet a 4-es főút mellett és a bevételt elvette tőle. Emellett egy alkalommal a férfi 40.000 forint ellenében eladta a sértettet egy ismerősének, aki külföldi prostitúcióra kényszerítette a nőt.

Kiszolgáltatott helyzetéből a sértett 2017 őszén tudott szabadulni.

2017. november 30-án a sértett visszament a gyanúsítottak abonyi ingatlanába, hogy meglátogassa ifj. F.M. gyanúsítottat. F.S. gyanúsított a nőt súlyosan bántalmazta, majd az újabb szökés megakadályozása miatt egy székhez kötözte. A sértettnek hajnalban sikerült elszöknie, amikor a gyanúsítottak aludtak.

2019 májusában ifj. F.M. gyanúsított az abonyi lakásotthonban ezúttal egy kiskorú sértettel ismerkedett meg, ugyanolyan céllal, mint a fenti esetben a másik sértettel. A kiskorú sértett nem sokkal később a gyanúsítotthoz költözött, majd a férfi a látszólagos szerelmi viszonynak véget vetett és júniusban a kiskorút bántalmazni kezdte. További bántalmazásokkal és fenyegetésekkel a kiskorú sértettet arra kényszerítette, hogy a 4-es főúton prostitúciós tevékenységet végezzen, melynek a kiskorú sértett félelmében rendszeresen eleget tett, a 70-80.000 forint napi bevételt pedig a gyanúsított elvette tőle és teljes mértékben magára költötte.

A kiskorú sértettet a férfi közel két hónapon keresztül kényszerítette erre a munkára. Amikor a sértett megtagadta azt, a gyanúsított brutálisan bántalmazta őt, melynek következtében a sértett csonttörést és zúzódást szenvedett. 2019 augusztusában a férfi a kiskorú sértettet hamis adatokkal önkényesen regisztrálta egy internetes szexpartnerkereső oldalon. A kiskorú sértett az oldalon jelentkező egyik ügyfélnek köszönheti, hogy a gyanúsítottól el tudott szökni és a sérülései miatt szükséges kórházi ellátást tudott kapni. A gyanúsított a kiskorú sértettet súlyos fájdalmai mellett sem vitte orvoshoz.

A büntetett előéletű gyanúsítottak legális, állandó jövedelemmel nem rendelkeznek, kötöttségük nincs, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén hasonló bűncselekményt követnének el, valamint a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítenék vagy veszélyeztetnék.

A bűncselekmények tárgyi súlya és a kiszabható büntetés nagysága miatt mindhármuk esetében tartani lehet a szökés, elrejtőzés veszélyétől is.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottakat meghallgatta. A bíróság az indítvánnyal egyetértve elrendelte mindhárom gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2020. június 28. napjáig.

A végzés ellen mindhárom gyanúsított és védőik fellebbezéssel éltek, így az nem végleges, de végrehajtható.

 

Budapest, 2020. május 28.

                         Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály