Nem dőlt be a kamuhívásnak az „unokázós csalók” kiszemeltje

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. július 21-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 21-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A korábban szökésben lévő gyanúsított annak az „unókázós csalásokra” szakosodott bűnbandának a tagja, amelynek hat másik tagját 2020. július 9-én vonta kényszerintézkedés alá a Budakörnyéki Járásbíróság.

2020 áprilisában a bűnbanda egyik külföldön élő tagja telefonon kereste fel a sértettet, akinek azt állította, hogy a húga balesetet szenvedett és a szerencsétlenség során keletkezett károk megtérítésére 2.500.000 Ft-ra van szüksége. Miután a sértett közölte, hogy ekkora összeggel nem rendelkezik, a hívó fél ékszert és valutát is kért a sértettől, ám ekkor a hívás megszakadt. Pénz és érték átadása így nem történt meg, a cselekmény kísérleti szakban maradt. A kicsalni tervezett összeget a gyanúsított személyesen vette volna át a sértettől.

A gyanúsított büntetett előéletű. Az ügyészség szerint fennáll vele szemben a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye; szabadlábra kerülése esetén valószínűsíthetően elérhetetlenné válna, illetve kapcsolatba lépne az eddig nem azonosított, ismeretlen helyen lévő társaival. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy a tanúk megfélemlítésével, vagy jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve az eddig fel nem tárt tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtené. Mindezek alapján az ügyészség kezdeményezte letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.

A bűncselekmény elkövetését a gyanúsított tagadta, a végzés ellen védőjével együtt fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2020. július 21.

                         Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály