Betörésekből biztosította megélhetését egy férfi

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. július 23-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 23-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A gyanúsított 2019 novembere és 2020 júniusa között egy település több ingatlanját is célba vette. Többnyire a bejáratot felfeszítve jutott be a házakba, amelyekből rendszeres vagyoni haszonszerzésre törekedve különböző tárgyakat, illetve készpénzt tulajdonított el.

A férfi büntetlen előéletű, azonban a rendelkezésre álló adatok alapján a terhére rótt bűncselekményeket részben az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, valamint a korábban jelen ügyben gyanúsítottként történt kihallgatását követően követte el. Továbbá a Ceglédi Járásbíróság 2020. július 03. napján meghozott ítéletében lopás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta.

Az ügyészség szerint a férfival szemben fennáll a bűnismétlés veszélye, illetve az eltulajdonított tárgyak eltűntetésével megnehezítené a bizonyítási eljárást. Mindezek alapján kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.

A döntés ellen a gyanúsított fellebbezéssel élt, védőjének 5 munkanap áll rendelkezésére.

A végzés így nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2020. július 23.

                         Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály