Kirabolta az idős asszonyt, majd elhajtott – tizenkét és fél év fegyházra ítélte a bíróság

A Monori Járásbíróság 2020. szeptember 14-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség rablás bűntettével vádolt.

A büntetett előéletű vádlott élettársával Budapesten él. 2018 decemberében a vádlott gépkocsival egy maglódi benzinkútra indult élettársával, ahonnan tankolás után fizetés nélkül elhajtottak. Később Maglódon haladtak autóval, amikor a vádlott felfigyelt az úttest túloldalán sétáló idős, látássérült sértettre. A vádlott mellett az élettársa aludt a járműben, mialatt a férfi leparkolt és kiszállt, hogy útbaigazítást kérjen az idős nőtől. Miközben a sértett elmondta a vádlottnak, hogy az általa keresett utca nem található a környéken, a férfi elkezdte a sértettet és a táskáját rángatni úgy, hogy a nő az autónak esett. A férfinak végül sikerült a sértett táskáját megszereznie, majd elhajtott a járművel.

A sértett a járókelőktől tudott segítséget kérni, akik értesítették a rendőrséget.

Nem sokkal az eset után a rendőrök a közelben elfogták a férfit.

Korábban a vádlott állt már bíróság előtt. 2015 februárjában a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott a büntetését 2018. augusztus 19-én töltötte le.

A bíróság a vádlottat az indítvány szerint rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – mint különös visszaesőt – 12 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A döntés ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

Az ítélet nem jogerős.

Budapest, 2020. szeptember 14.

                           Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály