Vonatrabló banda tagjait tartoztatta le a bíróság

Tehervagonokat tört fel hét férfi, akik a zsákmány értékesítéséből fedezték megélhetésüket. Ellenük nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított nyomozást, míg a Budakörnyéki Járásbíróság több terhelttel szemben kényszerintézkedés elrendeléséről határozott.

Miután a hét gyanúsított megegyezett abban, hogy megélhetésüket vasúti szerelvények kifosztásával biztosítják, 2019-től több hasonló bűncselekményt követtek el. 2019 februárja és 2020 júliusa között a Budapest-Cegléd vasútvonalon, Albertirsa vasútállomáson, illetve a Ferencvárosi Teherpályaudvaron legalább négy alkalommal törtek fel és fosztottak ki tehervonat-szerelvényeket. A bűncselekmények során orvosi kötszereket, tisztítószereket, illatszereket és hajfestékeket, valamint kerékpárokat tulajdonítottak el. Ezzel a sértetteknek csaknem 1.900.000 Ft kárt okoztak.

Állandó bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel a gyanúsítottak nem rendelkeznek. Szabadlábon hagyásuk esetén fennáll velük szemben a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért az ügyészi indítvány szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése indokolt velük szemben.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a bűnszövetség tagjait. Három gyanúsítottnak az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. február 6-ig. A döntés ellen a gyanúsítottak és a jelen lévő védők fellebbeztek. Mivel az egyik férfi védője nem volt jelen, így jogorvoslatra neki 5 munkanap áll rendelkezésére.

További két terheltnek a bíróság május 6-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét, míg két gyanúsított szabadlábon várhatja a nyomozás lefolytatását. Ezt a döntést a gyanúsítottak és védőik tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2021. január 6.

                      Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály