Baltával akarta kettéhasítani ismerőse fejét az ittas férfi – börtönre ítélte a bíróság

Hangos szócsatába, majd véres dulakodásba torkollott egy italozás. A vádlott baltával rontott ismerősére, aki végül hárítani tudta az életveszélyes támadást. Az ügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a terhelt ellen, akinek ügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2021. január 11-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett.

Az egy faluban élő vádlott és sértett ismerősök, időnként együtt italoztak. 2019 júniusában a sértett egy helyi dohánybolt közelében ismerőseivel beszélgetett, amikor a vádlott csatlakozott hozzájuk. Ekkor már mind a sértett, mind a vádlott ittas állapotban voltak. Zárást követően valamennyien hazaindultak. Rövid idő múlva a sértett és a vádlott összeszólalkoztak és dulakodni kezdtek, a jelenlévők azonban szétválasztották őket. Ezután a vádlott kerékpárral hazaindult, majd kiment az erdőbe a korábban otthagyott baltájáért és magához vette. Visszaúton ismét találkozott a sértettel és társaival, amikor is életveszélyesen megfenyegette a sértettet, a baltát pedig a férfi feje irányába lendítette, aki az ütést karjával hárította.  Ennek köszönhetően nem történt életveszélyes sérülés, azonban a férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá a korábban, a Nagykátai Járásbíróság által kiszabott 2 év börtönben végrehajtandó, de 5 évre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is elrendelte. A döntést az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így az ítélet jogerős.

Budapest, 2021. január 11.

                           Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály