Titkos búvóhelyről indult bevándorlókkal az osztrák határ felé a terhelt – letartóztatta a bíróság

Több mint egy tucat illegális határátlépőt akart Ausztriába csempészni a gyanúsított. Nem ért célba ügyfeleivel, mivel a rendőrök már vártak rá az M5-ös autópályán. Letartóztatta a bíróság a török sofőrt, aki ellen több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

Egy titkos erdei búvóhelyen, a szerb-magyar államhatár közelében 1 török és 13 afgán állampolgár várt a terheltre, aki gépjárművével 2021. október 23-án jelent meg a helyszínen. Ekkor a 14 illegális határátlépő beszállt a kocsi csomagterébe, majd a gyanúsított az osztrák határ felé indult velük. Miután az M5-ös autópályára hajtottak, a járművet renderők vonták intézkedés alá, amelynek során a sofőrt és utasait is elfogták.

Magyarországon bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel a gyanúsított nem rendelkezik. Emellett a terhére rótt cselekmény jelentős tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére (2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés) tekintettel fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a még ki nem hallgatott tanúk jogellenes befolyásolásával a bizonyítást megnehezítheti. Ezen kívül az ügyészi indítvány szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi embercsempészésből tartja fenn magát, amely miatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követhet el, ezért a letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. november 26-ig. A bíróság a bűnismétlés veszélyét nem állapította a meg a terhelettel szemben.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és a védő fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2021. október 26.

                      Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály