Otthonában kereskedett kábítószerrel a gyanúsított

Házhoz mentek ügyfelei a kábítószer-kereskedéssel gyanúsított férfihez – egyik üzletkötését követően kutatták át a lakását a rendőrök. 2023. június 7-én letartóztatta a bíróság a terheltet. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felederítő Osztálya indított eljárást.

2022 decembere és 2023 júniusa között a gyanúsított rendszeresen értékesített kábítószert a lakóhelyén több személynek. 2023. június 5-én a rendőrség átkutatta a terhelt otthonát. Ennek során a nyomozók lefoglaltak 7 grammnyi kábítószergyanús növényi maradványt, amit nem sokkal korábban a férfi az egyik ügyfelének értékesített. Ezen kívül további 33 grammnyi kábítószergyanús növényi maradványt, kábítószer-kereskedelem során használatos mérleget, valamint készpénzt is lefoglaltak a terhelttől a rendőrök.

Figyelemmel arra, hogy a kihallgatásra váró személyeket megpróbálhatja befolyásolni, szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a bizonyítást megnehezítheti. Továbbá az előéletére tekintettel, feltehető, hogy a terhelt újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2023. július 7-ig.

A döntést az ügyész, a gyanúsított és védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Budapest, 2023. június 7.

                      Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály