Bírósági döntések miatt bűncselekmények elkövetésével fenyegetőzött a terhelt – az ellene indult büntetőeljárásban a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet

Megzavarta a bíróság munkáját és súlyos bűncselekmények elkövetését helyezte kilátásba a férfi, mivel nem értett egyet a vele szemben hozott döntésekkel. Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. február 27-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2015-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság zsarolás bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, ő azonban kártérítési pert indított a sértett ellen, amit elvesztett. Ezt követően a terhelt több beadvánnyal és perújítási kérelemmel fordult a Kúria felé, azonban kérelmeit mindig elutasították. 2019 novemberében azt írta a Kúriának, ha ismét elutasító választ kap, egy két lábon járó, ketyegő bombává válik.

Ekkor az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen, majd 2021-ben a Fővárosi Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben. Az ítélet indokolásának kihirdetését a férfi megzavarta, illetve ismét súlyos bűncselekmények elkövetésével fenyegetőzött. 2022-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amiben a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és elrendelték a pártfogó felügyeletét.

2022 tavaszán a terhelt a pártfogó felügyelőjének kijelentette, hogy a Kúriának írt levelében foglaltakat kész beváltani, amennyiben a leírt igényeit nem teljesítik, nem kártalanítják. Később azt is közölte, hogy ha az ügyvédje nincs jelen az ítélet kihirdetésekor, akkor ráborította volna az asztalt a bíróra és minden bírót legszívesebben fejbe lőne.

A törvényszék a vádirati tényállással nagyobb részt egyetértve a férfit két rendbeli terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – halmazati büntetésül – 200 óra könnyű fizikai jellegű közérdekű munka elvégzésére ítélte.

Az ügyész súlyosítás miatt kért jogorvoslatot, míg a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Budapest, 2024. február 27.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály