Sajtóközlemény

2023. november 30.

Verekedésbe torkollott egy benzinkúti szóváltás. Társával a gyanúsított több módon is bántalmazta a sértettet. 2023. november 30-án letartóztatta a gyanúsítottat a bíróság, a Nagykátai Rendőrkapitányság pedig súlyos testi sértés bűntette miatt nyomoz az ügyben.

2023. november 28.

Visszatért a tett színhelyére a terhelt. Egy élelmiszerüzletből többször vitt el pénzt, valamint édességet. 2023. november 28-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

2023. november 23.

Álmukban végzett lányaival a terhelt. Tettét a válásakor és a gyermekek elhelyezésekor született döntésekkel indokolta. Előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene az ügyészég. 2023.

2023. november 16.

Minden útjába akadó kisebb értéket eltulajdonított a terhelt. Hónapokon keresztül élelmiszert, kerékpárt, és más értékeket vitt magával. Ellene a Dabasi Rendőrkapitányság kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a bíróság pedig letartóztatta.

2023. november 15.

Elhagyatott házakat vett célba a terhelt, majd kifosztotta az ingatlanokat. 2023. november 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a férfit, aki ellen kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást.

2023. november 7.

Társa segítségével vasútállomások környékéről tulajdonított el gépjárműveket és kerékpárokat a terhelt. Egy esetben egy megálló mosdóját is kifosztották. Nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023.