B. M. +1 fő

Tárgyalás időpontja: 
2014. november 7., péntek 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
15B.47/2014
Tárgyalás helyszíne: 
Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
IV/417.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádlottak a II. rendű vádlott (K. Tibor) büntetés-végrehajtási intézetből való 2013. február 28. napján történt szabadulását követően nem sokkal szerelmi kapcsolatot létesítettek és az I. rendű vádlott (B. Mónika) nagyanyjának püspökhatvani házába költöztek, ahol más személyekkel együtt laktak, jövedelemmel nem rendelkeztek. Az I. rendű vádlott hallomásból tudta, majd a II. rendű vádlottal együtt ki is figyelte, hogy a településen egyedül él az 1934-es születésű sértett, akivel kapcsolatban azt is megtudták, hogy az épület melyik részében van a hálószobája, és hogy esténként mindig otthon tartózkodik.

A vádlottak 2013. május 5-én „kristály”-t fogyasztottak, a II. rendű vádlott pedig Xanaxot is vett be a délután folyamán, majd 22.00-23.00 óra körül az idős asszony házához mentek. Átmásztak a kerítésen, majd a villanyóra lekapcsolása után benyomták-befeszítették a bejárati ajtót. A sértett hálószobájához mentek, ahol a II. rendű vádlott magához vette a sértett ágy mellett tartott elemlámpáját és azzal világítva kezdett értékek után kutatni a házban, míg az I. rendű vádlott a sértett mellett maradt.

A nő az időközben felébredt sértettől kérdezgette, hogy hol tartja a pénzét, majd kivette a füléből az arany fülbevalóját. Ezt követően az I. rendű vádlott az udvarról behozott szerszámnyéllel ütlegelni kezdte a sértettet, legalább hat alkalommal közepes-nagy erővel lesújtva.

Az ütlegelés után elkérte a II. rendű vádlott kését és azt a sértett arcához tartva, őt megöléssel fenyegetve kényszerítette arra, hogy mutassa meg, hol tartja a pénzét.

Az idős asszony végül megmutatta, hogy az előszobában van a pénztárcája, benne 30,000 Ft-tal, illetve van egy boríték, amiben 200,000 Ft van. A II. rendű vádlott ezután még tovább kutatott és megtalálta a sértett további arany ékszereit is.

Ezek után távoztak a házból, az út túloldalán eldobták a sértett elemlámpáját és útközben eldobták a borítékot is, amiben a pénz volt. Távozásuk után nem sokkal a sértett kiment a villanyórához és visszakapcsolta az áramot, majd 23.15 körül értesítette a közelben lakó rokonait, akik a segítségére siettek, mentőt, rendőrt hívtak.

A vádlottak másnap elutaztak a településről, az ékszereket zálogba adták, a zálogjegyeket pedig eladták; az így szerzett, illetve a sértettől elvett pénzt a vádlottak felélték.

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem