7.B.2/2018

Tárgyalás időpontja: 
2018. május 30., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
7.B.2/2018
Tárgyalás helyszíne: 
1146 Budapest Thököly út 97.-101.
Tárgyaló: 
V. emelet 521-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

 

                         ELSŐ TÁRGYALÁS

 

Vádirati tényállás: A vádlott és a sértett házastársak. A cselekmény idején gyermekük már nem lakott velük. A házastársi kapcsolatuk a vádlott italozása és agresszív viselkedése miatt megromlott, 2015-ben el is váltak. A válás után továbbra is egy lakásban laktak, ahol a vádlott a tulajdonos, a sértett a haszonélvező volt. A vádlott több alkalommal bántalmazta a sértettet, ezért 2017-ben a Gödöllői Járásbíróság könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt elítélte. 2016. július 23-án a vádlott rátörte a munkából hazatérő sértettre az ajtót és ököllel megütötte, akinek eltörött az orra, majd megragadta és az eszméletvesztésig szorította a sértett nyakát. Az asszony magához térve aktívan védekezni kezdett és alig tudta megakadályozni, hogy a vádlott majdnem kidobja az ablakon 4 méter magasságból. A sértett az elszenvedett sérülések következtében még nyakcsigolyatörést is szenvedett. A sértettnek sikerült végül kiszaladnia a lakásból és a rendőrök kiérkezéséig a vádlottat bezárni közös otthonukba. A vádlottnak, a sértett megölésére irányuló szándékát, csak a sértett aktív ellenállása, menekülése tudta megakadályozni.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen