16.B.56/2018

Tárgyalás időpontja: 
2018. október 19., péntek 08.30
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Ügyszám: 
16.B.56/2018
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék, 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
V. emelet 521-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

                            ELSŐ TÁRGYALÁS!

 

 

Vádirati tényállás: I. és II. r. vádlottak büntetett előéletűek. A sértett 2014 decemberétől szabadságvesztés büntetését töltötte a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében. Ezen időszakban több zárkában tartózkodott. 2015 februárjától- májusáig egy zárkába került a vádlottakkal, akikkel korábban nem ismerték egymást. A zárkában több rabtárssal együtt voltak, de a vádlottak voltak a hangadók. Mivel a sértett visszahúzódó természetű volt, és rendszeresen kapott csomag,- illetve pénzküldeményt, a vádlottak célpontjává vált. Először szóban inzultálták a sértettet, majd az I. r. vádlott napi három alkalommal, rendszeresen megütötte, mindkét combját alkalmanként 10-15 ízben megrúgta és annak ellenére, hogy a sértett szívritmus betegségével tisztában volt a sértett nyaki ütőereit addig szorította, míg az elájult. Az I. r. vádlott kényszerítette a sértettet, hogy kapcsolatain keresztül különböző márkájú tisztálkodó szereket, élelmiszereket, pénzösszeget kérjen be a büntetés-végrehajtási intézetbe. Ezek összeírásában, nyilvántartásában segédkezett a II. r. vádlott is, akivel együtt élték föl a bekért dolgokat. A sértettnek a nyaki erek leszorításával előidézett ájulása a sértettnél közvetett életveszélyes állapot kialakulását okozta, továbbá a bántalmazások következtében eltört a sértett orrcsontja, bordái és a combizom sérülésével összefüggésben maradandó fogyatékosság alakult ki nála. A sérülések tényleges együttes gyógytartama egy-két hónapra tehető.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen