6.B.87/2018

Tárgyalás időpontja: 
2019. május 23., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette
Ügyszám: 
6.B.87/2018
Tárgyalás helyszíne: 
1146 Budapest, Thököly út 97-101. Budapest Környéki Törvényszék
Tárgyaló: 
Fszt. 20. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

                  Perbeszédek és ítélet várható!

 

Vádirati tényállás: Az I. és II. r. vádlott 2016 nyarán megállapodtak abban, hogy egy Pest megyei településen az I. r. vádlott által használt ingatlan területén álló épületben és pincében, mesterségesen kiépített körülmények között, kereskedelmi szándékkal Cannabis Indica növényt termesztenek. Az ehhez szükséges anyagokat, berendezéseket, tápokat és magokat az I. r. vádlott szerezte be, míg a két ültetvény gondozását unokatestvére, a II. r. vádlott végezte. Ennek termését egymás között megosztották. Az I. r. vádlott a terméséből rendszeresen, adott el marihuánát III. r. vádlottnak és a növényeket helyben, illetve egy Budapesten bérelt, valamint a IV. r. vádlott által használt szintén budapesti lakóingatlanban, zsákokban tárolta. A IV. r. vádlott tisztában volt vele, hogy a marihuánás zsákokat I. és II. r. vádlottak megőrzésre adták át neki, amelyekből az I. r. vádlott 2017 tavaszán egy zsákot elvitt. A másik zsákot a IV. r. vádlottnál 2017. május 23-án, a rendőrség által tartott házkutatás során úgy találták meg, hogy azt megpróbálta a rendőrök elől a szomszédos erkélyre átdobni. A III. r. vádlott 2016 decemberétől hosszabb időn keresztül, de legalább 24 alkalommal 1800 Ft/ gr áron vásárolt az I. és a II. r vádlottak által termesztett marihuánából. Ez heti 50 gramm nagyságrendet számolva 1200 gramm, melynek piaci értéke 2.400.000 Ft. A III. r. vádlottnál – ugyanezen a napon – a nyomozó hatóság által az ingatlanokon lefoglalt összesen 320 tő cannabis Sativa várható és a már leszüretelt termés, megközelítőleg 8 kilogramm, mintegy 16. 000.000 Ft forgalmi értékű kábítószer volt, illetve ezen felül zöld színű, kábítószergyanús növényi törmelékeket is felleltek a rendőrök. Az I. és II. r. vádlottak által működtetett ültetvényről lefoglalt kábítószer, az élő Cannabis Sativa L. egyedeknél, az egyedszám, illetve a növényi anyagokban megállapított totál THC tartalom, a kábítószer jelentős mennyiségének alsó határát meghaladják.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen