20.B.98/2018

Tárgyalás időpontja: 
2019. június 6., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
20.B.98/2018
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
Fsz. 21.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Pszichiáter és Pszichológus szakértői meghallgatás és ítélet várható!

 

Vádirati tényállás:

I./

A vádlott 2000-ben történt nyugdíjba vonulásáig rendőrként teljesített szolgálatot, ezt követően biztonsági őrként dolgozott különböző munkahelyeken. A vádlott feleségével három gyermeket nevelt. A legkisebb folyamatos felügyeletet és gondozást igényelt. A házastársak 2002-ben házépítéshez deviza alapú kölcsönt vettek fel. A hitelválságot követően a vádlott és családja a megemelkedett törlesztő részleteket nem tudta fizetni, ezért 2010-ben Sopronba költözött és megkísérelt megállapodni a kölcsönadó bankkal a ház eladásáról és az elszámolásról, ami nem járt eredménnyel. 2014-ben a vádlott felesége anyagi okok miatt visszaköltözött a Pest megyei házba, ahova később a vádlott is beköltözött, belépett a polgárőrségbe és biztonsági őrként helyezkedett el. 2011-ben a tartozások miatt végrehajtási eljárás indult a vádlott és felesége ellen, ezen felül a végrehajtói iroda ingatlanárverést tűzött ki az ingatlanra. A vádlott 2018. május 2-án jelentkezett az inárcsi önkormányzatnál, hogy segítséget kérjen a lakhatásuk megoldásával kapcsolatban, illetve ekkor kért segítséget a családsegítő szolgálattól is. Az inárcsi kirendeltség családsegítője, a későbbi sértett 2013 óta dolgozott ebben a munkakörben. Miután a vádlott felvette vele a kapcsolatot, több módon is megpróbált lakhatási lehetőséget szerezni a vádlottnak és családjának, segélycsomagot is intézett nekik, azonban csak szeptembertől talált átmeneti otthont számára, addig viszont a családnak magának kellett megoldania a lakhatást. Abban maradtak, hogy a vádlott megpróbál helyet találni és másnap bemegy a sértetthez egyeztetni. 2018. július 10-én a vádlott felesége közölte férjével, hogy el fog költözni a gyerekekkel az addig közösen használt ingatlanból a rokonaihoz. A vádlott egész éjjel járkált a házban, majd 2018. július 11-én reggel 8 óra körül bement a családsegítői irodába a sértetthez, aki egyedül dolgozott az épületben. Az irodahelyiségben szóváltásba keveredtek egymással, majd a vádlott elővette a táskájából a 23 cm hosszú, fanyelű bicskáját, melyet rendszeresen magánál tartott és két alkalommal nyakon szúrta a sértettet, aki rövid idő alatt életét vesztette. Ezt követően átment a közelben levő polgármesteri hivatalba és közölte a hivatal szociális ügyintézőjével, hogy megölt valakit és hívja a rendőröket. A vádlott a helyszínen megvárta a hatóságot.

II./

A vádlott abban az időszakban, amikor rendőrként dolgozott, megszerzett töltényeket, melyek lőszernek minősülnek. Ezen lőszereket nyugdíjba vonulása után nem adta le, hanem házában, egy elzárt fegyverkazettában tartotta az engedély nélkül tartható gáz-riasztófegyver mellett. A lőszereket a 2018. július 11. napján tartott házkutatás során megtalálták. A vádlottnak lőfegyver és hozzá tartozó lőszerek tartására engedélye nem volt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen