Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2019. július 3., szerda 11.00
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Ügyszám: 
16.B.38/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
5. emelet 521.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

A vádlott hétvégente rendszeresen alkoholt fogyasztott, melynek hatására agresszívvé és kötekedővé vált. A sértett, aki a vádlott testvére, ugyancsak rendszeresen fogyasztott szeszes italt. Mind a ketten az édesanyjuk házában laktak, ahol gyakoriak voltak a veszekedések.

2017. június 2-án délután a sértett szintén sok alkoholt fogyasztott el és mikor hazaért szóvá tette a vádlott ittasságát, erre a vádlott bedühödött és meg akarta ütni. Az ütést a sértett ki akarta kerülni, de a lába a küszöbön megakadt, ezért hanyatt esett, majd megpróbált felállni, ekkor a vádlott rugdosni kezdte és közben azt kiabálta, hogy „megdöglesz”.

A bántalmazás zajára az édesanyjuk odasietett, a vádlott pedig elhagyta a helyiséget. A sértett nem tudott felállni a fájdalmai miatt, ezért az édesanyja az egyik szomszédtól kért segítséget, aki a mentőket is értesítette.

A sérüléssel összefüggésben a sértett közvetlen életveszélyes állapotba került, életét az orvosi beavatkozás mentette meg.

Megjegyzés: előkészítő ülés

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen