A fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására képtelen személy sérelmére elkövetett rablás bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2019. október 2., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
A fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására képtelen személy sérelmére elkövetett rablás bűntette
Ügyszám: 
1Fk.206/2019
Tárgyalás helyszíne: 
Érdi Járásbíróság, 2030 Érd, Felső utca 43.
Tárgyaló: 
3. emelet I. sz. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

A sértett egy korábbi autóbalesete miatt kerekesszékbe került, így mozgásában korlátozott, illetve süket személy. A fiatalkorú vádlott és a sértett korábbról már ismerték egymást, rokoni kapcsolatban állnak.

A sértett 2018.november 6. napján a délutáni órákban elindult a kerekesszékében Érden a vasút irányába, majd egy kávéautomatából kávét vásárolt, és az automatából visszaadott pénzt a nyakába akasztott táskájába tette vissza. A sértett ezt követően elindult, majd a vádlott - aki ez idő alatt kerékpárral mindvégig a sértett közelében kerékpározott és több alkalommal kikerülte a sértett tolókocsiját -, így észlelte azt is, hogy a pénzt a sértett a táskájába tette vissza. A vádlott elhatározta, hogy a sértett táskáját megszerzi, és megállt a sértett kerekesszéke mellett és az egyik kezében a nála lévő kerékpárt tartotta, míg a másik kezével ellökte a kerekesszékben ülő sértettet, melynek eredményeként a tolókocsi elgurult. Ezt követően a vádlott a sértett után ment és a kerekesszékével együtt felborította a sértettet. A vádlott a sértett nyakába akasztott táskáját kitépte a sértett nyakából oly módon, hogy a táska pántja elszakadt. Miután elvette a sértett táskáját, a biciklivel eltekert a következő sarokig, ahol megnézte a táska tartalmát, abból kivette a sértett pénztárcáját a benne lévő 38.000,-Forinttal együtt, valamint a sértett gyógyszereit is, majd visszatekert a sértetthez és a sértett táskáját visszadobta a sértett mellé. Miután visszadobta a táskát, a kerékpárról leszállt, majd a kerékpárt megemelte és annak hátsó kerekével elkezdte ütlegelni a földön fekvő sértettet, majd a kerékpárjával távozott a helyszínről.

Megjegyzés: Első tárgyalás sértetti és tanúmeghallgatással

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: