Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2020. november 18., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Ügyszám: 
20.B.80/2020
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146, Bp. Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
5. emelet 508. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

I.r. és II.r. vádlott testvérek. A II.r. vádlott 2018 tavaszán raktári dolgozóként ugyanabban a dunaharaszti gyárban kezdett el dolgozni, ahol a sértett évek óta raktári munkásként tevékenykedett. Nem sokkal a II.r. vádlott munkába állását követően nézeteltérés alakult ki közte és a sértett között, miután a sértett erélyesebben szólt rá, hogy körültekintőbben végezze munkáját. Ezt követően a II. r. vádlott fenyegetőnek érezte a sértett viselkedését, noha további konfliktusuk nem volt egymással. Vélt fenyegetettségét bátyjának, az I.r. vádlottnak tudtára adta, aki ezért öccse védelmezése miatt vállalt munkát ugyanabban a gyárban.

2018. szeptember 7-én este közös lakóhelyükön a II.r. vádlott az I.r. vádlottnak arról beszélt, hogy félve jár be dolgozni, mert nem hagyja őt békén a sértett, aki szerinte kést is hord magánál. Másnap hajnalban munkába indulás előtt a sértett lakóhelyéhez mentek, az erős fizikumú, rendszeresen súlyzózó I.r. vádlott egy egykezes súlyzórudat is magához vett.  A munkába induló sértettet a vádlottak lakóhelye közelében várták, majd odaléptek hozzá és az I.r. vádlott ököllel, illetve súlyzórúddal megütötte. A sértett menekülni próbált, azonban a vádlottak utolérték és az I.r. vádlott nem hagyott fel a férfi bántalmazásával. Amikor a sértett az útmenti árokba esett, a vádlottak távoztak.

A sértett hazament, felesége hívta a mentőket segítségül. A rendőrök helyszínre érkezésekor a vádlottak odamentek és tudatták velük, hogy ők követték el a cselekményt. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl, ténylegesen 4-6 hét alatt gyógyuló sérüléseket is szenvedett, emiatt közvetett életveszélyes állapotba került.

Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás – 11.18-án szakértői meghallgatás, 11.20-án ítélet várható

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga
06-70/371-1410
gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu
sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu
http://budapestkornyekitorvenyszek.birosag.hu

 

A tárgyalás látogatása a járványügyi szabályok maradéktalan betartása érdekében sajtóregisztrációhoz kötött!

Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!

Kérjük, regisztrációját 2020. november 17-én 12.00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!

A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját maszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező.