Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2021. június 24., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
7.B.79/2020
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146, Bp. Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
földszint 21. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

2019. június 17-én a vádlott és húga otthon tartózkodtak. A férfinak kábítószer hiányától elvonási tünetei jelentkeztek és vitába keveredett a munkahelyére készülő testvérével. Dulakodni kezdtek, amelynek során a férfi átkarolta a húga nyakát és addig szorította, amíg a nő eszméletét vesztette, majd a testét a fürdőszobába vonszolta. Ekkor a sértett még mutatott életjeleket, ezért a vádlott egy késsel nyakon szúrta.

Ezután a vádlott Messengeren, a testvére nevében írt az édesanyjának. Az üzenetváltást követően az asszony felhívta a lánya telefonját, amelyet a vádlott vett fel. Amikor a nő a lányával akart beszélni, a vádlott közölte, hogy nem tudja felébreszteni, majd elismerte, hogy csinált vele valamit.

Ekkor az édesanya egy férfi ismerősét kérte meg arra, hogy menjen a házukhoz és nézze meg, hogy minden rendben van-e náluk. Ezt az ismerős megtette, a házba azonban a vádlott nem engedte be. Később az édesanya is hazaérkezett és mivel a vádlott őt sem engedte be, így ismét az ismerősét kérte meg arra, hogy feszítse fel az ajtót. Ezt a férfi egy feszítővassal megtette, így a nő bejutott a házba, a fürdőszobában pedig felfedezte a lánya holttestét. Amikor a nő kiabálni kezdett, a fia kirángatta a fürdőszobából, átkarolta a nyakát, magához vett egy kézi súlyzót, amelyet ütésre lendített. A kiabálásra az asszony ismerőse bement a lakásba, ahonnan a vádlott először kitolta. Amikor a férfi visszament, meglátta, hogy a vádlott lábát az anyja fején tartva a földhöz szorítja a nőt. Először a vádlott távozásra szólította fel anyja ismerősét, amikor azonban észrevette a férfinál lévő feszítővasat, kimenekült a lakásból. Ezt követően az ismerős értesítette a rendőrséget és a mentőket.

Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás, szakértői meghallgatás várható

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga
06-70/371-1410
gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu
sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu
http://budapestkornyekitorvenyszek.birosag.hu

A tárgyalás látogatása a járványügyi szabályok maradéktalan betartása érdekében sajtóregisztrációhoz kötött!

Kérjük, regisztrációját 2021. június 23-án 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!

A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját maszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező.