Aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2021. július 1., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
15.B.33/2021
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146 Bp. Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
földszint 21. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

Miután a vádlott Budapesten megismerkedett egy férfival, összebarátkozott vele, illetve a rokonaival is. A terhelt különösen az ismerőse lányának egyik kiskorú gyermekével alakított ki szorosabb viszonyt, akinek programokat szervezett, ajándékokat vásárolt, majd egy idő után – havonta 2-3 alkalommal – budapesti lakásába is elvitte ottaludni. Miután 2017-ben a vádlott megvált a fővárosi ingatlanától szívességi lakáshasználóként az ismerőséhez költözött, a házigazdát és családját pedig időnként pénzzel segítette. Tekintettel a jó viszonyra a házban élő kiskorú gyermekeket a szüleik többször elengedték a vádlottal különböző programokra.

2016 nyara és 2019 decembere között saját lakásában és albérletében, illetve az ismerőse otthonában a terhelt az egyik rábízott kiskorú fiúval többször létesített szexuális kapcsolatot, amelyet követően mindig figyelmeztette a sértettet, hogy a történtekről ne beszéljen a szüleinek.

2019 decemberében a vádlott ismerőse kiskorú lányával maradt kettesben, akivel szintén szexuális cselekményt folytatott.

Időközben a terhelt és ismerősének élettársa között a kezdeti jó viszony megromlott. A felek többször veszekedtek, mivel az asszony gyanakodni kezdett arra, hogy a vádlott és a kiskorú sértettek között szexuális kapcsolat van. Emiatt a nő pedofilnak nevezte a férfit, aki ezért két alkalommal életveszélyesen megfenyegette őt. 2019. december 18-án, egy ilyen konfliktus alkalmával az asszony felhívta az élettársát, hogy fültanúja legyen a veszekedésnek. Nem sokkal később – mivel a férfi egyre jobban tartott attól, hogy ismerőse tudomására jut a kiskorú sértettekkel elkövetett cselekménye – a terhelt magához vett egy kést, amellyel mellkason szúrta ismerőse élettársát, aki a helyszínre érkező orvosi segítség ellenére belehalt a sérüléseibe.

Megjegyzés: előkészítő ülés

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga
06-70/371-1410
gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu
sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu
http://budapestkornyekitorvenyszek.birosag.hu

A tárgyalás látogatása a járványügyi szabályok maradéktalan betartása érdekében sajtóregisztrációhoz kötött!

Kérjük, regisztrációját 2021. június 30-án 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!

A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját maszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező.