G. Zs.

Tárgyalás időpontja: 
2021. október 26., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Emberölés előkészületének bűntette
Ügyszám: 
16.B.45/2021
Tárgyalás helyszíne: 
Budapest Környéki Törvényszék 1146 Budapest Thököly út 97-101.
Tárgyaló: 
VII. emeleti tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

A vádlott a szüleivel élt együtt. Évek óta paranoid skizofréniában szenved, több kórházi kezelésen átesett. Gyógyszereit rendszeresen kellett volna szednie, azonban ezt nem tette meg. Mivel a számára felírt készítmények helyett időnként kábítószert fogyasztott, ezért erőszakosan viselkedett. 2019 végétől már gyakran magában beszélt.

2005-ben a terhelt egy alapítványon keresztül ismerkedett meg a sértettel, akivel baráti kapcsolatot alakított ki. 2016-ban a sértett új lakóhelyre költözött, amely miatt a vádlott megharagudott rá. Telefonon és az interneten keresztül kezdte zaklatni a férfit, akit több üzenetben életveszélyesen megfenyegetett. Bár a sértett megszakította vele a kapcsolatot, feljelentést a vádlott betegségére való tekintettel nem tett.

2019 év végén a terhelt azt állította a szüleinek, hogy a sértett bosszúból meg akarja őket ölni, illetve azt is mondta, hogy egykori barátja „benne van a fejében”, ezért el kell őt pusztítani.

2020-ban a terhelt arról érdeklődött a nevelőapjától, hogy tud-e valakit, aki megöli a sértettet. Mivel az apa figyelmen kívül hagyta a felvetést, a vádlott kijelentette, hogy saját maga végez majd a sértettel.

Később a férfi a nevelőapját, majd a féltestvérét kérte meg arra, hogy végezzen a sértettel, volt, hogy cserébe pénzt is ajánlott.

2020. október 5-én a vádlott otthon tartózkodott, a laptopja előtt ült és egy ismeretlen személlyel kommunikált. Ezt az apja vette észre, aki azt is meghallotta, hogy a beszélgetőpartner beleegyezik a sértett megölésébe. Emiatt az apa nem sokkal később az értesítette a sértettet és a rendőrséget is.

Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Gyimesi Kinga
06-70/371-1410
gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu
sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu
http://budapestkornyekitorvenyszek.birosag.hu

A tárgyalás látogatása a járványügyi szabályok maradéktalan betartása érdekében sajtóregisztrációhoz kötött!

Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!

Kérjük, regisztrációját 2021. október 25-én 12.00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!

A bíróság épületében, illetve a tárgyalóteremben maszk viselése nem kötelező, a kihelyezett kézfertőtlenítő használata ajánlott.